Sziasztok! Jelenleg nem frissítést vagy hírt hozunk, csak szerettünk volna kedveskedni egy felköszöntéssel: Boldog Halloweent!
A halloween ősi kelta hagyományokból kialakult ünnep, amelyet elsősorban az angolszász országokban tartanak meg, bár mára már az egész világon elterjedt. A boszorkányok, kísértetek és egyéb szellemek ünnepe, melyben összemosódott a római Pomona-nap, a kelta Samhain ünnep és a keresztény Halottak napja, és amelyet október 31-én tartanak.
A Halloween eredete a római időkre nyúlik vissza, amikor a rómaiak elfoglalták Angliát. A kelta hagyományok közt szerepelt a Samhain ünnep, amit a kelta napisten tiszteletére rendeztek. Ekkor a mai Nagy-Britannia és észak-Franciaország területén élő kelták megünnepelték a kelta újévet, amely november 1-jére esett és megköszönték a napistennek, hogy a földet és a termést gazdaggá tette. Ez a nap jelentette a sötétség kezdetét, mert a kelták azt hitték, hogy a napisten Samhain a halál és a sötétség istenének fogságába került. Október 31-én az újév előestéjén Samhain összehívta a halottakat, amelyek különböző formákban jelentek meg, ezek rossz lelkek, gonosz állatok figuráit öltötték magukra. A kelta papok egy hegytetőn a szent tölgy alatt gyülekeztek, tüzet gyújtottak és termény és állatáldozatokat mutattak be, majd a tűz körül táncoltak. Reggel a papok minden családnak adtak ebből a parázsból, hogy új tüzeket gyújthassanak velük, melyek elűzik a gonosz szellemeket és melegen tartják az otthonokat.
Ezen a napon, vagyis november elsején az emberek állatbőröket vettek magukra és Samhain tiszteletére 3 napos ünnepet tartottak. Ez volt az első Halloween fesztivál, melynek pogány szokásai keveredtek aztán más ünnepekkel. Amikor a rómaiak elfoglalták a kelta területeket, ők is megtartották a saját szokásaikat. Egyik ünnepük szintén november 1-jére esett, ez volt a Pomona-nap, ami a gyümölcsök és kertek istennőjének ünnepe volt.